Belépés

SwingerCode® - Találjuk meg egymást

Mi ez az egész? A SwingerCode vagy swinger kód egy viselhető jelzés, amely azért jött létre, hogy megkönnyítse a swingereknek egymás felismerését, ezáltal pedig a párkeresést. A jel diszkrét, viselőiről csak keveset árul el.

 swinger olyan személy, aki tartós párkapcsolatban él, de nem monogám, hanem az állandó partnerén kívül más személyekkel is létesít (elsősorban) szexuális kapcsolatot.
A kifejezést leginkább párokra használják, akik szervezetten (lásd: swinger klubok) vagy egyénileg párcserés szexben vesznek részt.

Swingernek lenni nem megcsalás: a swingerek a szexuális kalandozást általában egymás jelenlétében, de legalább a másik tudtával és beleegyezésével végzik. 

 

A kódok

Mit kódolnak a jelek?

 

  • A jel két nem nemzetközi jele, fektetve, ahol a karikák átlapolják egymást, mellettük mindkét oldalon három + vagy - jellel (lásd lentebb).
  • A metsző karikák három halmazt alkotnak, melyek kitöltésével jelezhető, hogy a pár kit keres.
  • A metsző rész kitöltése: párt keresünk.
  • A női vagy a férfi oldal kitöltése: az adott nemű partnert keressük.
  • A kitöltések kombinálhatóak: például a női rész és a középső rész kitöltése azt jelenti, hogy párt vagy nőt keresünk.
  • A három + jel jelentése: csak együtt (párban) keresünk. A három - jel jelentése: egyedül is beszállok másik párhoz.

Példák

Jel Jelentése Egyéb
Az általános kód. Csupán annyit jelenti, hogy egy pár (férfi/nő) swinger, és partnert keres - de nem mondják meg, hogy kiket.  Nyomtatható karszalag 
 Nagyban
pár-keres-párt kód. A pár tagjai másik (férfi+nő) párt keresnek maguknak.  Nyomtatható karszalag 
 Nagyban
pár-keres-hölgyet kód. A pár tagjai szívesen látnának egy (vélhetően biszex) hölgyet az ágyukban.  Nyomtatható karszalag 
 Nagyban

Speciális kódok

swinger kód elsősorban a pár-keres-párt helyzet jelzésére jött létre, ahol a pár tagjai ellentétes neműek. Elvileg azonban használható egynemű pároknál (két egyforma nemű jel), vagy egyénileg pár nélkül (az egyik nem jele helyett sima karikát használva), illetve a pár tagjaként önálló keresésre (- jelek) is.

Hogyan használhatom?

A jel elkészítése, viselése

A jel karkötőn, kitűzőn, és egyáltalán: bármin, bármilyen formában hordható. Felfesthető, felrajzolható - ez csupán kreativitás kérdése. Papírból készült karszalag nyomtatható, a fentebb található linkeken letölthető ehhez egyszerű segédlet is. 
A javasolt hordási mód a karkötő, ezért néha egyszerűen csak karkötőnek vagy swinger karkötőnek is hívjuk a kódot. 
Az, hogy valaki hol, mennyire felűnően hordja a jelét, egyéni ízlés és élethelyzet kérdése. Egy külföldi nyaralás során egy naturista strandon valószínűleg a "hivalkodóbb" formát szeretjük, míg városban utazás közben lehet, hogy inkább elrejtük. 

Magáncélra a kódot bárki ingyenesen felrajzolhatja, használhatja.
Üzleti célokra (pl. karkötők gyártása, reklámozás, stb.) csak a SwingerCode.org írásos hozzájárulásával használható fel!
A jel weblapon történő megjelenítése hozzájárulás nélkül lehetséges akkor, ha a forrás (www.swingercode.org) feltüntetése és linkelése megtörténik.
A kódot "reklámozandó" a swingercode.org olcsó, jó minőségű, tartós szilikon karkötőket is készíttet, melyek közel önköltségi áron megrendelhetőek!

 

Ismerkedés, etikett

Hogyan ismerkedjünk a SwingerCode jel/karkötő segítségével?

Ha valaki karkötőt visel, akkor partnert keres. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármikor, bárhogyan "leszólítható"!
Mindig legyünk diszkrétek, és ne hozzunk másokat kellemetlen helyzetbe. Az ismerkedési etikett és lépések a következők:

Kölcsönösség

Nem elég, ha valakin látom a jelet: csak akkor kezdeményezhetek, haéppen én is hordom a jelet.

A jelzés

Aki ismerkedni kíván a másikkal, diszkréten felmutatja a saját jelét úgy, hogy csak a másik láthassa.

Az elfogadás

Amennyiben a másik fél kíván ismerkedni, válaszul neki kell felkeresnie a jel felmutatóját.

Az elutasítás

Amennyiben a másik oldalnak nincs ismerkedési szándéka, nincs teendője.A nem végleges nem.

Filozófia

A swinger kód létrejötte, filozófiája

 

A swinger kód megalkotásánál a következőket vettük figyelembe:

  • Használhassa bárki ingyen, de legyen védett, mert akkor működik, ha nincsenek különbőző verziói.
  • A szimbólum legyen kifejező, egyszerű, kézzel, speciális szinek és eszközök nélkül is megrajzolható
  • Legyen egyértelmű, amit a "beavatottak" felismernek
  • Ne legyen hivalkodó, nem beavatottaknak "meg lehessen magyarázni" ("nem tudom mit jelent, tetszett a minta")
  • Férjen el kis helyen, akár egy karkötőn
  • Fejezze ki, hogy a viselője kit keres
  • Ne áruljon el személyes információkat, csak ami feltétlenül szükséges
  • ELSŐSORBAN PÁROKNAK SZÓL, de tudják használni egyedülállók, mindenféle szexuális orientációval rendelkezők

Ha érdekelnek a további részletek, vagy hogy miképp juthatsz ilyen karkötőhöz, akkor kattints erre a sorra!

 
 
 
 
 
 
Utoljára frissítve:szombat, 21 június 2014 19:44

Hírek a swingerklubok világából

Swinger Dreamland - szomb…

A Dreamland Swingerklub a szombati programját megváltoztatta Régebben míg a Dreamland Swingerklub péntekre a szóló férf...

Tovább

Budapesten is bezárt egy …

Martini Swinger Club - Budapest Sajnálatos és szomorú hír. Budapest egyik aránylag új, és nagyon szép klubja is bezárt...

Tovább

Új klub Budapesten - Blac…

Black Diamon Swinger Club - szerdán, péneken és szombaton. Egy új klub, látogatható Budapesten, saját bevallásuk szerin...

Tovább

Swinger Dreamland - válto…

A Dreamland Swingerklub eddig is biztosított egy kis kedvezményt a hűséges látogatóknak. És ez a továbbiakban is megmar...

Tovább

Szünetel a Sunshine

Nyáron nyitott a keszthelyi Sunshine swingerklub. A napokban jött a hír hogy "költözés miatt" a klub nem üzemel. Re...

Tovább

Swingerpartner - tagság, …

Elérkezett az az idő, amikor a már inaktív, vagy épp az oldalt sose használó, de regisztrált felhasználót töröljünk a...

Tovább

SunShine - swingerklub a …

Sokan panaszkodtak már, vagy inkább megjegyezték hogy a swinger nagyon budapesti koncentráltsággal bír. Ez azért sose...

Tovább

Bezárt nyárra a Club Pink

Kedves Club Pink rajongók! A PINK nyárra bezárt! Igaz, hogy csak májusban, de a hír csak most jutott el hozzánk. ...

Tovább

Swinger Dreamland Budapes…

A Dreamland Swingerklub kedvezményt biztosít a következőknek: Azoknak a swingerklubba járók pároknak és szóló fér...

Tovább

Mit jelent a swinger. Sze…

Mi is a swinger? Sok dolgot lehet erről a fogalomról találni a világhálón. Van aki összekapcsolja egy privá...

Tovább

SwingerForYou hírek

Sajnos rossz hírt kell közölnünk. A budai SwingerForYou klub nyitvatartása megváltozott. A klub kedvelőnek csütörtök ...

Tovább

Martini hírek

A Budapest északi felén, Budán található Martini Swinger Club megváltoztatta a nyitvatartását. Aki figyeli a klub web...

Tovább

Dreamland hírek

A budapesti Dreamland Swinger Club január 7-től új árakon látogatható. A következő információkkal tudunk szolgálni Ne...

Tovább

Közeledik a Szilveszter

Közeledik a Szilveszter! Hogy egy kis segítséget kapjatok, össze foglalnánk pár klub Szilveszteri árait. Részl...

Tovább

Budapesten nyit a Club Pi…

Október 3-án megnyit Budapest legújabb swinger clubja, a Club Pink a XIX. kerületben. További információkat, részlete...

Tovább

Szeptemberi klubnyitás...

Lehet hogy a véletlenek összjátéka, de "iskolakezdésre" újabb klubba ülhetnek be az erotika kedvelői. És hogy végre n...

Tovább

Reinkarnáció - Új klub ny…

... és nyílik egy új klub. Reméljük hogy sokáig nyitva is lesz. Club Hedonism után, pár napon át Club Mona néven futo...

Tovább

Nyárvégi hírek a swinger …

Először is egy gyors hír! A Club Mona ahogy betoppant a swinger világába, ugyanazzal a lendülettel el is veszett.... ...

Tovább

Swinger Mona - egy régi ú…

Van egy hely, ami már sok-sok néven futott, és nevezhetjük a swinger világ főnixmadarának is. Mert újra és újra feltá...

Tovább

Szeszélyes nyári hírek

Egy újabb változást hoz a nyár. Újabb klub tűnik fel a klubok listáján hamarosan és egy másik pedig történelemmé ...

Tovább

Nyitóbuli szombaton a Swi…

A  beharangozott információ igaz! Tényleg nyit egy új klub Buda déli részén, a Győri úton. Nem egy reninkarn...

Tovább

SwingerCode® - Találjuk m…

Mi ez az egész? A SwingerCode vagy swinger kód egy viselhető jelzés, amely azért jött l...

Tovább

Hamarosan egy újabb klub …

Elkaptunk egy hírt, ami talán már nem csak pletyka. Megalapozott forrásból hallottuk és tudjuk hogy sokak örömére e...

Tovább

Sajnálatos a hír: Bezárt …

Szomorú és sajnálatos hírről kaptunk információt, pontosabban ez a szöveg olvasható az a tatai Elite Swinger Club old...

Tovább

Dohányzásmentes szórakozá…

Az Elite Swinger Klub - tudomásunk szerint elsőként - úgy döntött,hogy a programjai időtartma alatt a klub teljes ter...

Tovább

Ötletek, hogy sikeresebb …

Minden embert, - legyen nő, férfi vagy épp egy pár - érint az a probléma hogy nehéz megtalálni azt a partnert, partne...

Tovább

Új klub Sopronban

Van egy jó hírünk a nyugati országrész lakóinak: megnyílt a Dusk to Dawn Swingerklub! ...

Tovább

Belépés / Regisztrálás